Nagy László: Adjon az Isten

Nagy László:

Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

Ady Endre : Boldog új évet

Ady Endre
Boldog új évet

Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kivánok.

Boldog új évet kivánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én,
Gyönyörködve,
Óh, én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kivánok.

Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kivánok.

Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kivánok.

Váci Mihály: Karácsonyi utazás

Váci Mihály: Karácsonyi utazás


Az út, mint nyálas csiga, csúszik,
kettős templomtorony a szarva.
A gyöngyházfényű ködgomolyt
A szél csigaházzá csavarja.

A fák sirató asszonyok,
repedtes fekete kezük:
ujjaikon csordul a sírás:
- Irgalmas tavasz légy velünk !

Robogásunkra felfűződnek
a széthullajtott lenge tájak,
mint a parkőr szegesbotjára
szedegeti a papírkákat.

Hiszen ezen a kis országon
gyorsan, mint egy győzelem híre,
átnyillalunk, vagy amíg egy
gyászhír elér az anyaszívbe.

Aki keleti határáról
indul hajnalban útra,
átvág földjén, mire a Nap
derült egét félig befutja.

Torony, eresz, dűlő, barázda
olyan egyforma minden és
mily egyszerű- mint parolára
feléd nyújtott baráti kéz.

Esteledik, s kétségbeesve
rohan velünk, jönne a táj,
ablakok könnye megeredve
felfénylik a vonat után.

Faluk kis örző angyalkái,
a lámpák, követnek- hiszen
ahol nekik kell szálldogálni
hűvös még a menny.

A karácsony most sárbocskorban
jön, nem hóesésben- gyalog.
Kezében égő végű bot van,
játékos villanyoszlopok.

A lombos éj szép karácsonyfa,
alatta jászolok,
körül, sóhajtanak csillagokra
parasztok, pásztorok.

Simon István: Decemberi ködben

Simon István: Decemberi ködben


Reggel nem látszanak a fák,
olyan sűrű a köd.
S köd fekszi meg az éjszakát,
csillagot a vidék fölött.

Mintha a világűrben járnék,
lábamnál a Tejút remeg.
Elmaradt hű kutyám, az árnyék,
szemem se tudja, hol megyek.

Csak szívem tud eligazodni,
a szív mindig hazatalál,
ahogy a lég milliónyi
útján a költöző madár.

Diego Valeri: December

Diego Valeri: December


Zord szeleket hajtott erre a tenger,
fölkavarták a város éjszakáját,
házak közt ásító sötét torokból
rohantak elő, láthatatlan
árnyak, fölzúgva, dübörögve
zúdultak az ívlámpák fénykörében
jegesen fénylő és kihalt utakra:
a kapukon a závárt
zörgették s a targallyat rázták
meggyötört testű fákról,
tovasuhantak sima falak mellett,
hosszú kígyófüttyüket a sikátor
cikázó útjukat magába nyelte.
Most a szürke hajnalban, néma csöndben
fölolvadok, és béke van köröttem.
Az eget még halvány fátyol borítja.
Éles fényből emelkedik ki furcsa
zöldjével a roppant ciprus.A tájék
fekete földjén csiga fénylik:
csak a csupasz ablakszemek merednek
körös-körül.Nincsen járókelő, sem
rikkantó madár: nincs nesze a létnek
a tágas, meddő levegőben.
Galamb száll a tetőre,
tündöklő tollú, szőke,
s úgy tipeg fel szőnyegén a cserépnek,
mintha valami bársony
pirosán járna, s látom újra,
csöndesen tovalépked,
kicsi Sába
királynője, a lépcsőkön vonulva
meséi otthonába.

/Ford.: Rába György/

Dsida Jenő: December

Dsida Jenő: December


A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.

Pelyhet kavarva dudolász a szél
és nagy titokról halkan
meséket mesél.

...Merő szemekkel nézek lefele,
mert énbennem talán
most minden fekete,

s reszkető térdem csöndben földet ér
és megcsókolom a havat
csak azért, - mert fehér.

John Keats: December éje zordon

John Keats:
December éje zordon


December éje zordon,
de boldog vagy, te fa,
egy ágacskád se gondol
dús zöld lombjaira:
dérrel süvít a tél is,
fagyassza bár a szél is,
rügyét kibontja mégis,
ha majd tavasz fuvall.

December éje zordon,
de boldog vagy , patak,
vized nem arra gondol,
hogyan sütött a nap:
elönt édes felejtés,
kristály habod se lejt, és
sosem gyötör kesergés,
a fagy panaszt se hall.

Bár ezt tennék a drága
leányok és fúk!
De szíven kit ne vágna,
ha öröme messzi fut?
A változást tudod már,
nem orvosolhatod már,
a tompaság sem óv már -
ezt még nem zengte dal.

/Ford.: Devecseri Gábor/