Kányádi Sándor: Kánikula

Kányádi Sándor: Kánikula

Kutyameleg, kánikula,
nyelvét kiveti a kutya,
budákol, a tűző, heves
nap elől árnyékot keres.


De alighogy hűvösre lel
s leheverne, költözni kell:
falja az árnyékot a nap,
s az ebbe is beleharap.


Pillognak a récék, libák,
nem csinálnak most galibát;
kiapadt a kicsi patak,
mint a cérna, kettészakadt.


Itt-ott ha még van is, ami
víznek mondható valami,
odamennek a bivalyok,
s kimártják a kis patakot.


Egyedül egy árva csacsi
hangját lehet csak hallani,
megereszt egy bátor iá-t,
esőért az égre kiált.


 

Mentovics Éva: A legszebb ünnepen

Mentovics Éva: A legszebb ünnepen

Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.

Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.


Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.

Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet,
pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.

Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet, és kalapál…
ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.

Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni,
az én édes, tündérlelkű
jó anyámat köszönti.

 

Szergej Jeszenyin : Eső és förgeteg hazája

Szergej Jeszenyin : Eső és förgeteg hazája

Eső és förgeteg hazája,
fölötted kóbor csend borong.
Mint dagadó cipó, a tájra
úgy domborul a sárga hold.

Laboda vadpirossa lángol
zsírosgöröngyü földeken.
Lassúdan ringó felleg-ágon
a csillag: érett szilvaszem.

Nagy utak messze visznek engem,
szembe csap, földem, bánatod.
Érzem, feszülnek kék vizedben
tavaszi tajtékzó habok.

Az ingoványon megforognak,
suttognak örvényes ködök.
De szót nem értő állatoknak
fájdalma ül a táj fölött.

Rab Zsuzsa (ford)

Szergej Jeszenyin : Erdőn átal ment anyám

Szergej Jeszenyin : Erdőn átal ment anyám 

Erdőn átal ment anyám Iván-éjszakáján.
Csatakos, hideg füben botladozott árván.

Lépett sások élire, bogáncs tövisébe,
tépte horgaskarmú ág - sírdogált szegényke.

Éles fájás járta át, ledőlt gyolcsfehéren,
feljajdult és szült fiút mohos fák tövében.

Szült világra, gyönyörűre: gyephant volt a párnám,
ékességes pendelyem hajnali szivárvány.

Így születtem, Iván-éj kedves unokája,
szerencsét bűvölt fölém öreg fák homálya.

Csakhogy nem kell énnekem ajándék-szerencse:
magam útját vakmerő lábam hadd keresse.

Vagy tán jobb lesz piheként kék egekbe tűnni,
pihe-nyájjal csöndesen a semmibe merülni.

Rab Zsuzsa

Szergej Jeszenyin : Ki vagyok?

Szergej Jeszenyin : Ki vagyok? 

Ki vagyok? Csak álmodom, tünődöm,
szemem kékjét homály itta fel.
Mellékesen élek itt a földön,
épp csak úgy... együtt a többivel.

Megszokásból csókollak, csak éppen
mert csókoltam mást is eleget,
s mintha gyufát lobbantok sötétben,
szép szavakat úgy mondok neked.

"Mindörökké", "kedvesem", "csak téged"...
De a lelkem dermedt és üres.
Hogyha magad ajzod szenvedélyed,
igaz szót szívedben ne keress.

Tüzemet már semmi fel nem szítja,
vágyak nélkül élek, csendesen.
Erre-arra hajló karcsú nyírfa:
születtél sokaknak és nekem.

Magamnak mindig társat kerestem,
s tűrtem komor fogság nyűgeit.
Nem vagyok féltékeny egy kicsit sem,
nem illetlek rossz szóval, ne hidd.

Ki vagyok? Csak álmodom, tűnődöm,
szemem kékjét homály itta fel...
Szerettelek téged is a földön,
épp csak úgy... együtt a többivel.

Rab Zsuzsa

Szergej Jeszenyin : A boszorka

Szergej Jeszenyin : A boszorka

Kócos az üstöke, söpri a porhavat,
fürge fehér banya, ott szalad, ott szalad.
Néma az éjszaka, hőköl ijedten,
arcát rejti a hold, beleretten,
szél sikogat, menekül eszelős-vadul,
vágtat az erdei sűrübe, meglapul,
szegzi fenyőfa-pikáit a lanka,
félve huhukkol az éjszaka baglya.
Nézd a banyát! Hadonászva pörög-forog,
tölgy tetején hunyorognak a csillagok.
Fülbevalója kígyó, viharozva
száll vad szél szárnyán a boszorka,
táncát zengve kiséri a rengeteg,
fent feketén dideregnek a fellegek.

Rab Zsuzsa

Gazdag Erzsébet: A bohóc köszöntője

Gazdag Erzsébet: A bohóc köszöntője

Jancsi bohóc
a nevem
Cintányér a
tenyerem.
Orrom krumpli,
szemem szén,
Szeretném ha
szeretnél!
Velem nevetsz,
ha szeretsz,
Ha nem szeretsz
elmehetsz!
Szívem, mint a
cégtábla,
ruhámra van
mintázva.
Kezdődik
a nevetés,
Tíz forint a
fizetés.
Ha nincs pénzed,
ne nevess.
Azt nézd innen
elmehess!