Nyikolaj Gumiljov - A mennyország kapuja
Nem zárták be hét gyémántpecsétesen
A Mennyország örök kapuját,
Nem vakít csalóka tündöklése sem,
És helyét se tudja a világ.
Falban ajtó, réges-régen elhagyott,
Semmi más, csupán mohos kövek,
Mint hivatlan vendég, vén koldus topog
Ott, s övén egy kulcscsomó fityeg.
Lovagok ügetnek arra, vértesek,
Harci kürt rikolt, ezüst csörög,
S Pétert, a kapust, nem látja senki meg,
Bár apostolok közt legdicsőbb.
Ábrándoznak: "Ott, hol Krisztus sírja van,
Tárul majd ki elibénk a menny,
S a megígért óra zendül hangosan,
Fenn, a szentséges Tábor-hegyen."
Lassan így vonulnak, rémes-rangosan,
Harsányan rikong a büszke kürt,
S Péter, mint egy koldus, áll toprongyosan,
Sápadt arccal az ajtó előtt.
(Baka István fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése