Simon István: Decemberi ködben

Simon István: Decemberi ködben


Reggel nem látszanak a fák,
olyan sűrű a köd.
S köd fekszi meg az éjszakát,
csillagot a vidék fölött.

Mintha a világűrben járnék,
lábamnál a Tejút remeg.
Elmaradt hű kutyám, az árnyék,
szemem se tudja, hol megyek.

Csak szívem tud eligazodni,
a szív mindig hazatalál,
ahogy a lég milliónyi
útján a költöző madár.

Diego Valeri: December

Diego Valeri: December


Zord szeleket hajtott erre a tenger,
fölkavarták a város éjszakáját,
házak közt ásító sötét torokból
rohantak elő, láthatatlan
árnyak, fölzúgva, dübörögve
zúdultak az ívlámpák fénykörében
jegesen fénylő és kihalt utakra:
a kapukon a závárt
zörgették s a targallyat rázták
meggyötört testű fákról,
tovasuhantak sima falak mellett,
hosszú kígyófüttyüket a sikátor
cikázó útjukat magába nyelte.
Most a szürke hajnalban, néma csöndben
fölolvadok, és béke van köröttem.
Az eget még halvány fátyol borítja.
Éles fényből emelkedik ki furcsa
zöldjével a roppant ciprus.A tájék
fekete földjén csiga fénylik:
csak a csupasz ablakszemek merednek
körös-körül.Nincsen járókelő, sem
rikkantó madár: nincs nesze a létnek
a tágas, meddő levegőben.
Galamb száll a tetőre,
tündöklő tollú, szőke,
s úgy tipeg fel szőnyegén a cserépnek,
mintha valami bársony
pirosán járna, s látom újra,
csöndesen tovalépked,
kicsi Sába
királynője, a lépcsőkön vonulva
meséi otthonába.

/Ford.: Rába György/

Dsida Jenő: December

Dsida Jenő: December


A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.

Pelyhet kavarva dudolász a szél
és nagy titokról halkan
meséket mesél.

...Merő szemekkel nézek lefele,
mert énbennem talán
most minden fekete,

s reszkető térdem csöndben földet ér
és megcsókolom a havat
csak azért, - mert fehér.

John Keats: December éje zordon

John Keats:
December éje zordon


December éje zordon,
de boldog vagy, te fa,
egy ágacskád se gondol
dús zöld lombjaira:
dérrel süvít a tél is,
fagyassza bár a szél is,
rügyét kibontja mégis,
ha majd tavasz fuvall.

December éje zordon,
de boldog vagy , patak,
vized nem arra gondol,
hogyan sütött a nap:
elönt édes felejtés,
kristály habod se lejt, és
sosem gyötör kesergés,
a fagy panaszt se hall.

Bár ezt tennék a drága
leányok és fúk!
De szíven kit ne vágna,
ha öröme messzi fut?
A változást tudod már,
nem orvosolhatod már,
a tompaság sem óv már -
ezt még nem zengte dal.

/Ford.: Devecseri Gábor/

Várnai Zseni : Hull a hó

Várnai Zseni : Hull a hó

Hull a hó, hull a hó,

lesz belőle takaró,

ráborul a vetésre,

hogy a fagytól megvédje.

Vastag hóbunda alatt

kenyérmagvak alszanak,

puha ágyban telelnek,

s kikeletkor kikelnek.

Szuhanics Albert : Csöndes éj

Szuhanics Albert : Csöndes éj

Csöndes éj borul reánk,

fehér a nagy világ.

Szétárad a nyugalom

az erdőn, réten át.

Nagy pelyhekben hull a hó,

kinn sétálgatni jó.

A csönd megérint bennünket,

a köröttünk lakó...

A bennünk lévő csönd örül,

hogy párjára talált.

Sok pihe száll, nézz körül,

láss fehér éjszakát!

Pehely-könnyű csöndes éj

egy titokról mesél.

A nyugodalom ősi titka

álmainkban él...

Néha felébred velünk,

s mily csodaszép nekünk.

A fehér csönd valóra vált,

így ünnepel velünk.

Csöndes éj, hópihe hull,

a városra borul.

A házsoron, a kerteken

fehér varázs az úr.

Tordon Ákos: Madár szálló

Tordon Ákos: Madár szálló

Havas téli nagy ég alatt

Vendégeim a madarak.

Kopognak már az ablakon

Jól élnek itt morzsán, magon.

Csipegetnek, eszegetnek,

Ha jól laktak elröppennek.

De holnapra visszajönnek,

Ablakomon beköszönnek.

Így élnek ők a nagy télben,

Vendégeim minden délben.

Meghálálják majd tavasszal

Madárfüttyel, madárdallal.

Birtalan Ferenc: Hirdetmény!

Birtalan Ferenc: Hirdetmény!

FIGYELEM! FIGYELEM!

Tekintettel a hóra,

hidegre,

erkélyemen

idényjelleggel, térítésmentesen

működik a

téli madárétterem!

FIGYELEM! FIGYELEM!

Aki olvassa,

aki hallja,

aki jóllakott

és már sokallja,

értesítse a környék szárnyasait,

hogy

bőviben van a mag itt!

Jöhetnek

rigók, verebek, zöldikék, cinkék,

senki se röpül

üres beggyel el innét!

FIGYELEM! FIGYELEM!

Tavaszig nyitva

a madárétterem!

Jöhet,

kinek egy fityingje sincsen!

Ingyenes minden!

Köles, szotyola, burizs!

Egyetek

ebbül izs, abbul izs!

Jut izs,

marad izs!

FIGYELEM! FIGYELEM!

Minden madár itt legyen!

A télről

December – január – február: ezek a téli hónapok Európában és Észak-Amerikában. Lehet hideg, lehet enyhe, lehet havas, lehet lucskos. Hóembert építünk, sielünk, szánkózunk, hógolyózunk. Várjuk a Mikulást és a karácsonyt, majd a télutó eljöttével örömmel fogadjuk a tavasz első virágait és madarait.

A tél három hónapjára így is hivatkozhatunk:

december = télelő = Karácsony hava; január = télhó = Boldogasszony hava; február = télutó = Böjtelő hava

Kányádi Sándor az erdélyi Küküllő folyó(k) (Nagy-Küküllő és Kis-Küküllő) átalakulásán keresztül érzékelteti e három hónapot.

Kányádi Sándor

Télelő

Szajzik a Küküllő:

hártyavékony jéggel

szegte be a szélét

a zimankós éjjel.

Kétoldalt a fűzfák

ezüst-zúzmarásak,

és olykor a ködtől

egymásig se látnak.

Hová lett a nyári

kedve zubogása?

Már a nap sem jár el

fürödni a gátra.

Legfönnebb úgy déltájt

hunyorít a vízre,

de még ő is mintha

fölötte elnézne.

Csak megkönyörül majd

valamelyik éjjel,

és bevonja véges-

végig ezüst jéggel.

Kányádi Sándor

Tél

Beállt a Küküllő,

jégpáncél van rajta.

Nagy csönd van, elveszett

egészen a hangja.

A lovát úsztató

nyári kis legényke

korcsolyázni jön most

az arasznyi jégre.

Havasak a fűzfák,

mindenütt csak hó van.

Megcsillan a vén nap

mosolya a hóban.

Jégcsapok díszítik

a megdermedt gátat.

Vacog minden, ám a

halacskák nem fáznak.

A jég alatt versenyt

verseny után tartva,

készülnek a fűzfát

zöldítő tavaszra.

Kányádi Sándor

Télutó

Enged a Küküllő:

helyen-helyen kásás,

jégtörő csákányát

próbálgatja Mátyás.

Legelőbb a gáton

mélyeszti a jégbe,

pillogatva buggyan

ki a víz a fényre.

Bajszot pödörint egy

tavalyi fűszálból,

óvatos egérként

lesurran a gátról.

Előbb cincogatva,

aztán kacarászva,

zendít a Küküllő

csengő csobogásra.

S mintha valahol már

furulya is szólna:

ébrednek a fűzfák

nagyokat nyújtózva.