Mentovics Éva: A legszebb ünnepen

Mentovics Éva: A legszebb ünnepen

Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.

Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.


Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.

Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet,
pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.

Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet, és kalapál…
ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.

Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni,
az én édes, tündérlelkű
jó anyámat köszönti.

 

Dsida Jenő : Édesanyám keze

Dsida Jenő : Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,
a te kezed jó Anyám
Rettentő semmi mélyén álltam
közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
s a fényes földre helyezett
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg
a napnak étkét, italát.
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette éltünk nappalokká
A nyugodalmi perceket.
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a föld,
Hányszor csordult a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa, csupa szeretet!
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha-néha
El is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod, a vétek szörnyű rút!
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy egykor
Feledni bírnám ezeket!. . .
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy így drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég.
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta még.
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett!
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!

A legáldottabb kéz a földön,
A te két kezed, jó Anyám!
Mindenki áldja közeledben:
Hát én hogy is ne áldanám?!
Tudom, megáldja Istenünk is,
Az örök Jóság s Szeretet!
Némán, nagy, forró áhítattal,

Donászy Magda: Anyák napja van ma

Donászy Magda: Anyák napja van ma

Üres a kis csóka fészek
Egy májusi reggel.
Az öt vidám csókagyerek
Tán világgá ment el.

Csóka mama szívdobogva
Keresgette őket,
De nem látták sem a nyuszik,
Sem a fürge őzek.

Jönnek! Szólt a kakukk,
Ki a legmesszebbre látott,
Kis csőrében mindegyik hoz
Egy-egy szál virágot

Hol voltatok? Szólt az anyjuk,
S megcsuklik a hangja.
Neked hoztunk virágot,
Mert ma van anyák napja.

Dsida Jenő: Édesanyám keze

Dsida Jenő: Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,
A te kezed jó Anyám
Rettentő semmi mélyén álltam
Közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
S a fényes földre helyezett.
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!


Ez a kéz áldja, szenteli meg
A napnak étkét, italát
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette értünk nappalokká
A nyugodalmi perceket.
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!


Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
ha éjsötétbe dőlt a föld.
Hányszor csordult a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa szeretet. -
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!


Ha megkondult az est harangja
Keresztvetésre tanított,
Felmutatott a csillagokra,
Úgy magyarázta: ki van ott;
Vasárnaponként kora reggel
A kis templomba vezetett.
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!


Lábam alól, ha néha néha
El is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod a vétek szörnyű rút!
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy
Egykor feledni bírnám ezeket!
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!


Oh, hogy így drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég;
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta még
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett! -
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!

Csukás István: Istenke,vedd térdedre édesanyámat

Csukás István: Istenke,vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígérték, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve;
helyettem nézzél te a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod,
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!

Szabolcska Mihály: Szülői szeretet

Szabolcska Mihály: Szülői szeretet

Édes anyám, édes anyám,
Tudom sokat gondolsz reám.
S most is itt vagy a sziveddel,
Szülői nagy szerelmeddel!

- Mióta csak gondolkozom,
Eltűnődtem sokszor azon:
Hogy mily nagy a te szerelmed,
Az én csöppnyi hálám mellett.

S úgy néztem föl a szívedre,
Álmélkodón, mint a mennyre.
Soha bele nem hatoltam,
Csak áldottam, csak áldottam!

Édes anyám, édes anyám,
Mátul fogva úgy nézz reám:
Hogy már értem a szívedet,
Szülői nagy szerelmedet.

...Ha hálátlan lettem volna,
Soha rátok sem gondolva:
Szeretetlen, hitvány lélek:
Akkor is úgy szeretnétek!

Ha kivetve, szomjan, étlen,
Hánytorognék az útfélen:
Te akkor is fölkeresnél,
Csókolgatnál, ölelgetnél!

- Mindezekre öntudatlan,
Most tanít egy kis tudatlan:
Kihez én is szeretetben:
Bolond vagyok véghetetlen!

S érte - érzem - élni, halni,
Elhagyottan el nem hagyni:
Akármilyen együgyűség,
De mennyei gyönyörűség!!