Dsida Jenő: Édesanyám keze

Dsida Jenő: Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,
A te kezed jó Anyám
Rettentő semmi mélyén álltam
Közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
S a fényes földre helyezett.
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!


Ez a kéz áldja, szenteli meg
A napnak étkét, italát
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette értünk nappalokká
A nyugodalmi perceket.
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!


Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
ha éjsötétbe dőlt a föld.
Hányszor csordult a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa szeretet. -
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!


Ha megkondult az est harangja
Keresztvetésre tanított,
Felmutatott a csillagokra,
Úgy magyarázta: ki van ott;
Vasárnaponként kora reggel
A kis templomba vezetett.
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!


Lábam alól, ha néha néha
El is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod a vétek szörnyű rút!
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy
Egykor feledni bírnám ezeket!
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!


Oh, hogy így drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég;
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta még
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett! -
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!